Tartód vára

Székelyvarság nyugati szélén, a Nagy Küküllő és a Tartód patak találkozásánál, 850 méter magasságban egy meredek oldalon felkapaszkodva találhatjuk, a körülbelül a XI-XII században épülhetett Tartod vára romjait. (Sajnos kevés adat maradt fenn a történelmi írásainkban róla.) Az 1960-as években végzett régészeti kutatások nyomán azt feltétezik, hogy Tartod, Budvár, Kustaly, Firtos és Rapsonné várakat a magyar királyság építtette védelmi rendszerhez tartoztak, a keleti népek feltartóztatására.

Valószínűleg a XII. század végére már el is vesztette rendeltetését, elhagyták, és a természet birtokába vette a romokat.  A hegyoldal nagyon kedvező a túrázni vágyóknak, felkapaszkodva legfeljebb fél óra alatt érünk fel a romokhoz, amelyekből mára sajnos már csak egy- két mohával és avarral borított alacsony kőfal jelzi az egykori építmény valódiságát.  A tetőn ha mára már kissé, de egy 75 x 37 m-es ovális, falgyűrű maradványai láthatóak. A falon belül épület nyoma nem került elő, a feltárás során néhány tűzhely és agyagedény töredéke került napvilágra.

http://www.legendarium.ro/tartod-varanak-kincsei

http://www.nepmese.hu/mesetar/mesek/legenda-mesek/firtos-es-tartod